ÁLOM 2006. MÁRCIUS 20.
Volt egy álmom. Egy hegy tetején aludtam és éktelen szirénázásra riadtam az álmomból az álmomban.
Egy toronyház, aminek a tetejére ráláttam és ami úgy nézett ki, mintha Szurcsik Pihenő vulkánjainak és a Red Hookjának a kombinációja lett volna. Közepén levő négyszögletes térből égig érő lángok törtek elő.
Aztán pedig egy tájban bukdácsoltam, Iványi-Grünwald Béla Felsőbányai táj a Gutinnal-ban, ahol azt a kikapaszkodó alakot láttam.
De, a táj sáros és még itt-ott havas volt. Nagyon nehezen tudtam a cuppogó sárban előre haladni, ahol párhuzamosan futottak utak a hegy aljáig. (Most, hogy megnéztem a képet az Út és mellékutak Klee kép is benne van.) A cipőmön egyre nagyobb „sárcsízma” húzott vissza. De mentem, mert azon a kikapaszkodó alakon szerettem volna segíteni.
Most, hogy felébredve megrajzoltam láthatom, hogy minden én vagyok ebben a filmben.
Megint riadó van. Mert mint, majd minden álombeli éjszakámban, valami régen elrontott dolgot javítgatok.
Itt van ez a Toronyház. Belülről csaptak fel a lángok.
Ez az én testem, ahol a nagytakarítás után a belső udvaron áll hatalmas kupacban az összes bennem meghalt holmi. Afféle hullahegy ez, ami 50 éve rakódik egymásra. Lássuk, mit is gyújtottam meg ezen az éjszakán?
Dédelgetett illúziók, amik soha nem váltak valóra. Rosszérzések, amik nem lettek kimondva. Elszenvedett bántások csokrai. Szeretettelenség ládaszámra. Kényszermunkák garmadája, amiket az örömtelenség indái szőttek át. Bilincsek, kötelékek, rácsok. Hitetlenség. Fölösleges áldozatok. Az eltékozolt idő üresjáratai. Magyarázkodások. A folytonos védekezés. Önbecsapás és becsapás.
A halom akkora, mint a maga toronyház. A házban nem maradt semmi, csak a nagy üresség, ami majd tere lehet annak az újnak, ami a megsemmisülés után jön.
Égig érnek a lángok, mint egy hatalmas jajkiáltás.
Jön is a tűzoltókocsi és nemcsak a hangja, de maga is elhajlik, olyan gyorsan húz el előttem.
Ő a bennem levő állandó megmentő. Jön és szivárványszínű tömlőjéből már jön is a rengeteg víz, ami ezt a hatalmas tüzet eloltja. Mert magam sem gondoltam, hogy ekkora tűz lesz, ami majdhogynem engem is elemésztett.
A létra az oldalán elérhet az égig is. Ha itt már minden munkának vége, csak fel kell lépni rá és a Holdbéli csónakos hajóján lehetek. Felvonhatja majd vitorláját és a vágyott újabb Igazgyöngyhalászat veheti kezdetét.
De egyenlőre nyakam kikötőjében vár, mert nem csak a tűzrakás és tűzoltás a mai éjszaka feladata, hanem a hegytetőről látszik, hogy a síkság végén levő mocsárban próbál kikapaszkodni egy alak. A feje és a jobb karja látszik, és szemében a reménytelenség.
Álmomban a hajam messzire növesztve egy vaskos kötéllé sodorva, átkötve a remény szivárványával, biztos megmenekülést hoz annak a távoli alaknak, ott a horizonton.
Ő is én vagyok, aki egyszer elindult, hogy a Fényt megtalálja. De a fény, amit követtem csalóka délibáb, majd lidércfény volt. És egyre jobban besározódtam. Mára már talán csak a tekintetem és a jobb kezem tiszta, azzal próbálom kiszabadítani magam ebből a fertőből.
Most meglátom, hogy jön a segítség felém egy napsugárral átszőtt aranyszínű hajfonat formájában, átkötve a remény szivárványpászmájával, mely a megtört fény létrája valójában és felvezet majd az Élő Fényhez, ha majd felébredek.
Egy toronyház, aminek a tetejére ráláttam és ami úgy nézett ki, mintha Szurcsik Pihenő vulkánjainak és a Red Hookjának a kombinációja lett volna. Közepén levő négyszögletes térből égig érő lángok törtek elő.
Aztán pedig egy tájban bukdácsoltam, Iványi-Grünwald Béla Felsőbányai táj a Gutinnal-ban, ahol azt a kikapaszkodó alakot láttam.
De, a táj sáros és még itt-ott havas volt. Nagyon nehezen tudtam a cuppogó sárban előre haladni, ahol párhuzamosan futottak utak a hegy aljáig. (Most, hogy megnéztem a képet az Út és mellékutak Klee kép is benne van.) A cipőmön egyre nagyobb „sárcsízma” húzott vissza. De mentem, mert azon a kikapaszkodó alakon szerettem volna segíteni.
Most, hogy felébredve megrajzoltam láthatom, hogy minden én vagyok ebben a filmben.
Megint riadó van. Mert mint, majd minden álombeli éjszakámban, valami régen elrontott dolgot javítgatok.
Itt van ez a Toronyház. Belülről csaptak fel a lángok.
Ez az én testem, ahol a nagytakarítás után a belső udvaron áll hatalmas kupacban az összes bennem meghalt holmi. Afféle hullahegy ez, ami 50 éve rakódik egymásra. Lássuk, mit is gyújtottam meg ezen az éjszakán?
Dédelgetett illúziók, amik soha nem váltak valóra. Rosszérzések, amik nem lettek kimondva. Elszenvedett bántások csokrai. Szeretettelenség ládaszámra. Kényszermunkák garmadája, amiket az örömtelenség indái szőttek át. Bilincsek, kötelékek, rácsok. Hitetlenség. Fölösleges áldozatok. Az eltékozolt idő üresjáratai. Magyarázkodások. A folytonos védekezés. Önbecsapás és becsapás.
A halom akkora, mint a maga toronyház. A házban nem maradt semmi, csak a nagy üresség, ami majd tere lehet annak az újnak, ami a megsemmisülés után jön.
Égig érnek a lángok, mint egy hatalmas jajkiáltás.
Jön is a tűzoltókocsi és nemcsak a hangja, de maga is elhajlik, olyan gyorsan húz el előttem.
Ő a bennem levő állandó megmentő. Jön és szivárványszínű tömlőjéből már jön is a rengeteg víz, ami ezt a hatalmas tüzet eloltja. Mert magam sem gondoltam, hogy ekkora tűz lesz, ami majdhogynem engem is elemésztett.
A létra az oldalán elérhet az égig is. Ha itt már minden munkának vége, csak fel kell lépni rá és a Holdbéli csónakos hajóján lehetek. Felvonhatja majd vitorláját és a vágyott újabb Igazgyöngyhalászat veheti kezdetét.
De egyenlőre nyakam kikötőjében vár, mert nem csak a tűzrakás és tűzoltás a mai éjszaka feladata, hanem a hegytetőről látszik, hogy a síkság végén levő mocsárban próbál kikapaszkodni egy alak. A feje és a jobb karja látszik, és szemében a reménytelenség.
Álmomban a hajam messzire növesztve egy vaskos kötéllé sodorva, átkötve a remény szivárványával, biztos megmenekülést hoz annak a távoli alaknak, ott a horizonton.
Ő is én vagyok, aki egyszer elindult, hogy a Fényt megtalálja. De a fény, amit követtem csalóka délibáb, majd lidércfény volt. És egyre jobban besározódtam. Mára már talán csak a tekintetem és a jobb kezem tiszta, azzal próbálom kiszabadítani magam ebből a fertőből.
Most meglátom, hogy jön a segítség felém egy napsugárral átszőtt aranyszínű hajfonat formájában, átkötve a remény szivárványpászmájával, mely a megtört fény létrája valójában és felvezet majd az Élő Fényhez, ha majd felébredek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése