Köldökzsinór
 |
| Goschler Tamás Ölelkezőkők |
A képen én a zuhanás súlytalanságában alászálló köldökzsinórt látok, lassított felvételen. Éppen egy ölelkező pár alakot formáz az éjszakában. A köldökzsinór, melyben benne van az őssejt, az élet csírája. Talán ezt kéne megőriznünk és nem a halálunk utáni hamvakat a temetőben - gondolom.
Évek óta majdnem minden rajzomon egy köldökzsinóros magzatot rajzolok, mindenféle változatban. Kicsiben, nagyban, összefüggéseiben. Sok magzatom életének értelmét már megfejtettem és azt hittem, hogy már nem jön több. De egyre csak nő a számuk.
Egy régebbi álmomban 6 mosolygós fiú gyereknek adtam életet, valamilyen ősanyaként és rájöttem, hogy a hetedik a saját belső leánygyermekem volt. Majd, hogy a korban előbbre léptem, rájöttem hogy már csak szellemi gyermekeim lehetnek a továbbiakban a rajzaimban és írásaimban megszületve.
Most ebben a pillanatban egy violinkulcsot látok kibontakozni a benne levő spirálból.
Ettől az a gondolatom támad, hogy talán az univerzumból jövő zene kulcsa ő. Aztán felhangzik, Mozart Requiemje.
Engem ez teljesen lenyűgöz. Ezt Mozart saját maga halálára írta, olvasom ki az életrajzából.
A szférákon át érkezett meg hozzá és általa hozzánk is.
Majd eszembe jut, hogy 2005. november 10-ére virradóra azt álmodtam, hogy egy mérhetetlen hosszú köldökzsinórt vonszolok magammal.
Azt nem tudom, hogy én vagyok valaki köldökzsinórjának végén, vagy az én köldökzsinóromon van valaki tőlem már olyan messze, hogy a háztömbökre és terekre van feltekeredve. Lehet, hogy az egész város ennek a köldökzsinórnak az áldozata, nyakára fonódva, és fuldokolva.
Mint egy hajó vontatókötelét vonszolom már magammal évtizedek óta. És szinte teljesen előre kell dőlnöm, hogy tovább húzhassam. Majd egy isteni sugallattól vezérelve egyszerre csak rájövök a megoldásra.
Mindkét kezem hüvelyk és mutatóujja közé veszem a zsinórt és egyszerű körömcsippentéssel elvágom és egy violinkulcsnyi darabot az univerzum gondjaira bízok. A művész úr talán ezt a pillanatot festette rá vásznára, megsejtve a jövőt.
Aztán egy asztrológiai és alkimista szimbólum jelenik meg, egy Retortában a Rák csillagkép is hasonlóan ölelkező Jin és Jang, mint az iménti kép.
Gondolom ez az alkímiai nász. Király és királynő ölelkezése.
A Rák, az Anya, ki formát ad és befogad.
Az induló jósjelem a Befogadó, a Napkeleti utazásom kapcsán.
Majd rájövök egy újabb összefüggésre. Az aranycsinálás, mint alkimista tevékenység a következő kulcs.
Az arany az univerzumban úgy jött létre, hogy Neutroncsillagok találkoztak és ütközésük és egyesülésük eredménye lett az arany.
Látom a gigantikus csillagok nászát, ahogy egymás anyagába hatolva, ölelkezve lesznek egy hatalmas energiagömbbé és közben a melléktermékként Arany eső hull.
Mindent eláraszt a Fény, az Arany és a Boldogság.
Budapest, 2005. november 11.
Évek óta majdnem minden rajzomon egy köldökzsinóros magzatot rajzolok, mindenféle változatban. Kicsiben, nagyban, összefüggéseiben. Sok magzatom életének értelmét már megfejtettem és azt hittem, hogy már nem jön több. De egyre csak nő a számuk.
Egy régebbi álmomban 6 mosolygós fiú gyereknek adtam életet, valamilyen ősanyaként és rájöttem, hogy a hetedik a saját belső leánygyermekem volt. Majd, hogy a korban előbbre léptem, rájöttem hogy már csak szellemi gyermekeim lehetnek a továbbiakban a rajzaimban és írásaimban megszületve.
Most ebben a pillanatban egy violinkulcsot látok kibontakozni a benne levő spirálból.
Ettől az a gondolatom támad, hogy talán az univerzumból jövő zene kulcsa ő. Aztán felhangzik, Mozart Requiemje.
Engem ez teljesen lenyűgöz. Ezt Mozart saját maga halálára írta, olvasom ki az életrajzából.
A szférákon át érkezett meg hozzá és általa hozzánk is.
Majd eszembe jut, hogy 2005. november 10-ére virradóra azt álmodtam, hogy egy mérhetetlen hosszú köldökzsinórt vonszolok magammal.
Azt nem tudom, hogy én vagyok valaki köldökzsinórjának végén, vagy az én köldökzsinóromon van valaki tőlem már olyan messze, hogy a háztömbökre és terekre van feltekeredve. Lehet, hogy az egész város ennek a köldökzsinórnak az áldozata, nyakára fonódva, és fuldokolva.
Mint egy hajó vontatókötelét vonszolom már magammal évtizedek óta. És szinte teljesen előre kell dőlnöm, hogy tovább húzhassam. Majd egy isteni sugallattól vezérelve egyszerre csak rájövök a megoldásra.
Mindkét kezem hüvelyk és mutatóujja közé veszem a zsinórt és egyszerű körömcsippentéssel elvágom és egy violinkulcsnyi darabot az univerzum gondjaira bízok. A művész úr talán ezt a pillanatot festette rá vásznára, megsejtve a jövőt.
Aztán egy asztrológiai és alkimista szimbólum jelenik meg, egy Retortában a Rák csillagkép is hasonlóan ölelkező Jin és Jang, mint az iménti kép.
Gondolom ez az alkímiai nász. Király és királynő ölelkezése.
A Rák, az Anya, ki formát ad és befogad.
Az induló jósjelem a Befogadó, a Napkeleti utazásom kapcsán.
Majd rájövök egy újabb összefüggésre. Az aranycsinálás, mint alkimista tevékenység a következő kulcs.
Az arany az univerzumban úgy jött létre, hogy Neutroncsillagok találkoztak és ütközésük és egyesülésük eredménye lett az arany.
Látom a gigantikus csillagok nászát, ahogy egymás anyagába hatolva, ölelkezve lesznek egy hatalmas energiagömbbé és közben a melléktermékként Arany eső hull.
Mindent eláraszt a Fény, az Arany és a Boldogság.
Budapest, 2005. november 11.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése