Goschler Tamás Ölelkezők ők A képen én a zuhanás súlytalanságában alászálló köldökzsinórt látok, lassított felvételen. Éppen egy ölelkező pár alakot formáz az éjszakában. A köldökzsinór, melyben benne van az őssejt, az élet csírája. Talán ezt kéne megőriznünk és nem a halálunk utáni hamvakat a temetőben - gondolom. Évek óta majdnem minden rajzomon egy köldökzsinóros magzatot rajzolok, mindenféle változatban. Kicsiben, nagyban, összefüggéseiben. Sok magzatom életének értelmét már megfejtettem és azt hittem, hogy már nem jön több. De egyre csak nő a számuk. Egy régebbi álmomban 6 mosolygós fiú gyereknek adtam életet, valamilyen ősanyaként és rájöttem, hogy a hetedik a saját belső leánygyermekem volt. Majd, hogy a korban előbbre léptem, rájöttem hogy már csak szellemi gyermekeim lehetnek a továbbiakban a rajzaimban és írásaimban megszületve. Most ebben a pillanatban egy violinkulcsot látok kibontakozni a benne levő spirálból. Ettől az a gondolatom támad, hogy talán az uni...
„A halál az Egésznek felőlünk látszó oldala. A másik oldalt így hívják: Feltámadás.” (Romano Guardini) 2004 Nagypéntekén Ákos fiam a barátjával a Bazilikában Bach Máté passióját hallotta. Amikor hazaért, olyan volt a tekintete, mint aki látta magát a Jóistent. Mondta, hogy ezek után velünk szeretné megnézni az akkor bemutatott, Mel Gibson rendezte Passió című filmet. Hallva a film naturális jeleneteiről, megnézni én is csak úgy mertem, ha előtte Nagypénteken magam is végig járom gondolatban ezt a szenvedéstörténetet. Ez a nap jelentős fordulatot hozott a gondolkodásomban. Addig sok vallási és filozófiai irányzattal ismerkedtem meg. A buddhizmus egyszerűsége, letisztultsága is lenyűgözött. Azon a nagypénteki éjszakán rádöbbentem, hogy a valahol félúton hagyott keresztemet fel kell vennem, és vinnem kell most már mindvégig. Így hát elővettem a Bibliát, és sorra vettem a stációkat. Hagytam, hogy hassanak rám a felolvasott egyszerű mondatok. Akkori nagypénteki meditációmban ...
Ma éjszaka álmomban érdekesen esett az eső. Az esőcseppek oszlopformában lebegtek egy ideig, majd egy varázsütésre egyszerre alázuhantak földre vagy a tóba, amelynek partján láttam ezt a jelenséget. Aztán eszembe jutott, hogy már korábban többször is feldolgoztam ezt a témát H. Hesse: Üveggyöngyjátékának Az esőcsináló életrajzát használva hozzá sorvezetőnek. Legutóbb 2014-ben haiku-kalligráfiákká alakítottam a bennem összesűrűsödött esszenciáját. Diavetités változatban itt is megtekinthető: https://goo.gl/photos/YnEcwDUBihPnvYa6A Mottó: „Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában : VÉGTELENNEK” (William Blake) "Bevezető: Az éjszaka is dörgött villámlott és szakad az eső most is, ahogy írom a mai elmélkedésemet. A játékfilmekben az egyik szimbolikus elem az, amikor el kezd esni az eső, vagy vihar dúl és veri az eső az ablakot. Ilyenkor következik be a váratlan fordulat és tisztázódnak a dolgok. ...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése