Istenszeme - Szentháromság - meditáció és asszociáció
Isten a mi szemünkön keresztül tekint végtelen Önmagának arra a részére, ami általunk látható. (Szász Ilma)
Az achát szilíciumban gazdag hidrotermális oldatokból képződik, és magmás vagy üledékes kőzetek belsejében található. Az achátnak számtalan változata van, amelyek színükben vagy szennyezőanyag-tartalmukban különböznek egymástól. A mexikói tűzachát a vasoxidnak köszönhetően vörös alapon aranyszínűen irizál. A tájképachát természetes zárványai tájképszerű látványt nyújtanak. A mohaachátban a vas és a mangán jelenlétének köszönhetően ágszerű (dendrites) zárványok láthatók. Az erődachátban a csíkok szöget zárnak be, és olyan formát alkotnak, mint egy erőd alaprajza.
„...amikor Narcissus meghalt, előjöttek az oreádok, az erdő tündérei, és látták, hogy a forrás édesvizű kis tava sós könnyek kelyhévé változott.
- Narcissust siratom, de hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor fölém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem.” (Coelho: Az alkimista)
Az égbe nyilazó férfialakot megformáló szobor eredetileg Haich Erzsébet alkotása volt, az akkori gyárigazgató, Reisinger Frigyes által kiírt pályázatra készült valamikor 1937-39-között. Felállításának pontos dátumát nem ismerjük. A hatméteres mű annak a Csörsz utcai F épületnek a tetején állt, amelyben a légvédelmi tüzérségi óragyújtó szerkezetet gyártották. Feltételezések szerint a szobor az épületben folyó munka és a légvédelem közötti kapcsolatot kívánta kifejezni. Az alkotásnak olyan nagy közönség sikere volt, hogy a szobrásznő ötven bronz kisplasztika elkészítését engedélyezte. Ez ajándékul szolgált magas rangú közéleti személyiségek nek, az első darabot Horthy Miklós kapta. A szobor a gyár emblémájává vált, domború vízjegyként rákerült minden okmányra, kiadványra, érem és kitűző is készült belőle. 1945 után azonban nyilas szobornak nyilvánították, és eltávolították az épületről. Az alkotás valószínűleg megsemmisült. A véletlen folytán nemrégiben megkerült egy kisplasztika, amely nélkül, pusztán egyetlen régi fotó alapján lehetetlen lett volna a szobor rekonstrukciója. (Forrás)
A szem evolúciójának egy útja, jelen esetben a gerincesek és a polipok kameraszemének kialakulása
A szemhez vezető fejlődés első lépése a fényérzékelő sejtek megjelenése. A legkezdetlegesebb egysejtűek esetében a sejtmembrán bármely részén, elszórva jelentkeznek fényérzékeny foltok. A következő lépésben ezek egy meghatározott területre koncentrálódnak, szemfoltot alkotva. Ez az aktívan helyet változtató egysejtűek esetén előnyös változás volt, mivel már megvolt a preferált haladási irányuk (az előre és a hátra megkülönböztethető). Ezek a szemfoltok még csak a sötétség és a fény érzékelésére, azaz a fénysugárzás intenzitásának[4]felismerésére alkalmasak. A szemfoltok a mai állatoknál nemcsak egysejtűeknél, hanem igen bonyolult szerveződésű többsejtűeknél is léteznek, mint például a csalánozók. Ezek már fényérzékelésre specializálódott receptorsejtekből állnak. Ugyanakkor ha evolúciósan előnyös, a testszerte szétszórt fényérzékelő sejtek is megvannak magasan szervezett állatoknál. A földigiliszta-félék esetében például a test bármely részének felszínre kerülése igen veszélyes, ezért a hám teljes felszínén érzékeli a fényt.
A gödörszem úgy jött létre, hogy a fényérzékelő sejt besüllyedt egy hámgödörbe. Ennek talán védelmi okai voltak. Ezek a gödörszemek még alig jobb teljesítményűek, mint a szemfoltok. Ilyen szemük van a kagylóknak. Ha ez az érzéksejt pigmentsejt által alkotott gödörbe süllyed, akkor már irányérzékelésre is alkalmas. Ez a kehelyszem, vagy pigmentkehelyszem Ilyennel rendelkeznek az örvényférgek.
Ha a gödör szája beszűkül, csökken a fényerősség, de jelentősen növekszik az irányérzékelés képessége, valamint egyre inkább létrejön a camera obscura effektusa, vagyis a képlátás lehetősége. A képlátó szemek innentől két fő irányban fejlődtek ki. Az egyik rabdoméra, a másik ciliata sejtekkel, azaz a felület növelését redőzöttséggel vagy csillós kitüremkedésekkel oldották meg. Az előbbi a rovarok iránya, az utóbbi a gerinceseké. A rabdomérák az elsődleges fényérzékelők, míg a csillós sejtek helye a gerincteleneknél az idegdúcban van. A gerinceseknél a csillós sejtekból alakultak ki a fényérzékelő felületet beborító csapok és pálcikák. Már 600 millió éves bizonyíték is van arra, hogy a soksertéjű férgek rendelkeztek az idegdúcban csillós sejtekkel. (wikipedia)
Achat
Az achát egy féldrágakő, különböző kvarcoknak réteges összetétele, az ipari megmunkálásra a legkeresettebb kalcedonfajta. Leggyakrabban üregekben alakul ki. Kristályszerkezete trigonális, néha előfordul hexagonális-ként is. Keménysége a Mohs-skálán 6–7, sűrűsége: 2,6. Jellemző rá a szalagos színezettség, mely nagyon szép. Könnyen lehet mesterségesen színezni, és színeit felerősíteni. Gyakori az achátgeoda. Változatos rajzának megfelelő különböző elnevezései: szalagos, csillagos, szivárvány-, felhőachát.
"Istenszeme" a világűrből, a Hubble fotózta le:
...........................................................................................................................
A fogadó nevét illetően a szájhagyomány három változatot ismer. Mivel a klasszicista stílusú épület timpanonjában óriási szem (Isten szeme) volt látható, Istenszeme vendéglő néven csábította a gyönyörű vidékre a budai polgárokat. A második magyarázat szerint a fogadó felső szintjén lévő teraszról és a felette elterülő réttől kölcsönözte nevét, amit ma is Istenszeme-rétnek hívnak. Innét látni lehetett az egykori Pest és Buda városát is. A harmadik magyarázat szerint a hatalmas kertben található tengerszemre hasonlító tavacskáról, azaz az Istenszeme-tóról (az Isten szeméről) kaphatta nevét.
Haggenmacher Bertha Luisa (Dreher Jenő sörgyáros felesége) nem sokkal később a fővárosra bízta a nyaralót egy feltétellel: területén gyermekintézetet hozzanak létre. Így az épület Budapest székesfőváros birtokába került.
..............................................................................
- Miért sírsz? - kérdezték az oreádok.
- Narcissus miatt - felelte a forrás.
- Ó, nem vagyunk meglepve, hogy gyászolod Narcissust - folytatták az oreádok. - Hiszen mi is mindannyian kábultan követtük őt, amerre csak járt az erdőben, de egyedül te csodálhattad meg a szépségét közelről.
- Hogyhogy, Narcissus szép volt?
- Ki tudná ezt nálad jobban? - döbbentek meg az oreádok. - Hiszen a te partodról hajolt a víztükröd fölé nap mint nap!
A forrás egy ideig hallgatott, majd így szólt:
- Narcissust siratom, de hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor fölém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem.” (Coelho: Az alkimista)
….
 |
| Az ecetmuslica összetett szeme |
Mi közben e sorokat írom: A minap a 9 hónapos kis unokánk a könyvespolcot vette szemügyre és néhány könyvet ki is választott a polcról, köztük volt Gardpierre Attila: A lélek hallhatatlansága című könyve. Elolvasva a fülszöveget és az első oldalakat, szinte ugyanazok a gondolatok fogalmazódtak meg benne, mint az én szombati meditációmban és az azt követő asszociációs láncomban:
"Szembeötlő tény, hogy a halál pillanatában a test anyaga és energiája változatlan, mégis ugrásszerűen megváltozik testünk viselkedése. A fizika szerint viszont minden testnek csakis anyagi-energetikai tulajdonságai lehetnek. Ebből logikusan következik, hogy az élet motorja nem fizikai, tehát testetlen létező kell legyen. Aztán itt a következő tény: a halál pillanatát a szem hirtelen elüvegesedése jelzi. Nyilvánvaló, hogy a szem anyaga és vérellátottsága nem változik meg egy pillanat alatt. Ami mégis egy pillanat alatt változik meg, az a szem kifejezése, színezete, mintázata. A szem mintázata önmagában valami olyasmi, mint minden mintázat, vagyis formák egysége, egy információ-csomag. Ha a szem elveszti kifejező erejét, kiüresedik, akkor nyilván ez az információ-többlet tűnik el a halál pillanatában! Az információ pedig furcsa egy létező. Tulajdonképpen nem is anyagi, hiszen az az információ, amit most olvasol, kedves Olvasó, éppúgy megjeleníthető e lapokon, mint filmvásznon, tévéképernyőn, CD-játszón vagy élőszóban, és ki tudja még, hányféle alakban. Mindeme megjelenésekben nem az anyagi közvetítő, hanem az átadott információ a lényeg.
................................................................................................................................................................
A szem evolúciója
A szemhez vezető fejlődés első lépése a fényérzékelő sejtek megjelenése. A legkezdetlegesebb egysejtűek esetében a sejtmembrán bármely részén, elszórva jelentkeznek fényérzékeny foltok. A következő lépésben ezek egy meghatározott területre koncentrálódnak, szemfoltot alkotva. Ez az aktívan helyet változtató egysejtűek esetén előnyös változás volt, mivel már megvolt a preferált haladási irányuk (az előre és a hátra megkülönböztethető). Ezek a szemfoltok még csak a sötétség és a fény érzékelésére, azaz a fénysugárzás intenzitásának[4]felismerésére alkalmasak. A szemfoltok a mai állatoknál nemcsak egysejtűeknél, hanem igen bonyolult szerveződésű többsejtűeknél is léteznek, mint például a csalánozók. Ezek már fényérzékelésre specializálódott receptorsejtekből állnak. Ugyanakkor ha evolúciósan előnyös, a testszerte szétszórt fényérzékelő sejtek is megvannak magasan szervezett állatoknál. A földigiliszta-félék esetében például a test bármely részének felszínre kerülése igen veszélyes, ezért a hám teljes felszínén érzékeli a fényt.
A gödörszem úgy jött létre, hogy a fényérzékelő sejt besüllyedt egy hámgödörbe. Ennek talán védelmi okai voltak. Ezek a gödörszemek még alig jobb teljesítményűek, mint a szemfoltok. Ilyen szemük van a kagylóknak. Ha ez az érzéksejt pigmentsejt által alkotott gödörbe süllyed, akkor már irányérzékelésre is alkalmas. Ez a kehelyszem, vagy pigmentkehelyszem Ilyennel rendelkeznek az örvényférgek.
Ha a gödör szája beszűkül, csökken a fényerősség, de jelentősen növekszik az irányérzékelés képessége, valamint egyre inkább létrejön a camera obscura effektusa, vagyis a képlátás lehetősége. A képlátó szemek innentől két fő irányban fejlődtek ki. Az egyik rabdoméra, a másik ciliata sejtekkel, azaz a felület növelését redőzöttséggel vagy csillós kitüremkedésekkel oldották meg. Az előbbi a rovarok iránya, az utóbbi a gerinceseké. A rabdomérák az elsődleges fényérzékelők, míg a csillós sejtek helye a gerincteleneknél az idegdúcban van. A gerinceseknél a csillós sejtekból alakultak ki a fényérzékelő felületet beborító csapok és pálcikák. Már 600 millió éves bizonyíték is van arra, hogy a soksertéjű férgek rendelkeztek az idegdúcban csillós sejtekkel. (wikipedia)
„Nemcsak az ember nézi a képet, a kép is nézi az embert.” (Hamvas Béla)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése