Megnyilvánulás - meditáció és asszociációs lánc














Egy korábbi verzió a témáról:

A MANDALAMESÉLŐ IGAZGYÖNGYHALÁSZ KORSZAKBÓL
A NAGY INSPIRÁTOR

És egy filmajánlóm a témához: Érkezés egy "körmondatban"


Mi közben e sorokat írom: A minap a 9 hónapos kis unokánk a könyvespolcot vette szemügyre és néhány könyvet ki is választott a polcról, köztük volt Gardpierre Attila: A lélek hallhatatlansága című könyve. Elolvasva a fülszöveget és az első oldalakat, szinte ugyanazok a gondolatok fogalmazódtak meg benne, mint az én szombati meditációmban és az azt követő asszociációs láncomban: 

"Szembeötlő tény, hogy a halál pillanatában a test anyaga és energiája változatlan, mégis ugrásszerűen megváltozik testünk viselkedése. A fizika szerint viszont minden testnek csakis anyagi-energetikai tulajdonságai lehetnek. Ebből logikusan következik, hogy az élet motorja nem fizikai, tehát testetlen létező kell legyen. Aztán itt a következő tény: a halál pillanatát a szem hirtelen elüvegesedése jelzi. Nyilvánvaló, hogy a szem anyaga és vérellátottsága nem változik meg egy pillanat alatt. Ami mégis egy pillanat alatt változik meg, az a szem kifejezése, színezete, mintázata. A szem mintázata önmagában valami olyasmi, mint minden mintázat, vagyis formák egysége, egy információ-csomag. Ha a szem elveszti kifejező erejét, kiüresedik, akkor nyilván ez az információ-többlet tűnik el a halál pillanatában! Az információ pedig furcsa egy létező. Tulajdonképpen nem is anyagi, hiszen az az információ, amit most olvasol, kedves Olvasó, éppúgy megjeleníthető e lapokon, mint filmvásznon, tévéképernyőn, CD-játszón vagy élőszóban, és ki tudja még, hányféle alakban. Mindeme megjelenésekben nem az anyagi közvetítő, hanem az átadott információ a lényeg. Lehet, hogy testünk is csak anyagi közvetítő, a lelkünkben foglalt információ-csomag közvetítője? Hohó – akaratunktól függetlenül éppen a lélek testtől független létének gondolatához jutottunk! Itt valami igazán lényeges gondolatra bukkantunk. Ha a lélek információ, olyan információ, mint amit a könyvek, a zeneművek tartalmaznak, vagyis gondolatok, érzések kincsestára – akkor a lélek éppúgy átörökíthető, ahogy a könyv, a zenemű CD-re, videóra átvehető! Lehet, hogy lelkünk testünkbe átörökített információ-köteg, amely testi halálunk pillanatában kioldódik, és visszajut oda, ahonnan jött – beolvad az élő Természetbe? Ha a Világegyetem élettelen, akkor ez nem lehetséges. De ha a Világegyetem élő, ahogy azt e sorok írója könyveiben igyekezett megmutatni – akkor kézenfekvő a gondolat, hogy halálunk pillanatában lelkünk a világlélekbe olvad, vagyis tovább él! És mivel az ősember a világot, a Természetet mindig élőnek gondolta el, ahogy azt a „Természet Anya”, vagy az „Élő Isten” ősrégi eszméi is tanúsítják, akkor kétségkívül az ősembernek azt kellett gondolnia a szeme előtt lezajló folyamatok megfigyelése és logikus gondolkodás alapján, hogy a lélek halhatatlan."

"Kísérletekkel kimutatták, hogy azok az angolok, akik francia ősöktől származnak, hamarabb megtanulnak franciául, mint azok, akiknek csak angolul beszéltek az őseik. Nemcsak a testi, de a bensőségesen lelki-szellemi tulajdonságok is megőrződnek az átöröklésben! Könnyebben és hamarabb felismerjük, megtanuljuk, átéljük, amit szüleink, nagyszüleink, őseink átéltek, elgondoltak – különösen, ha ezek az érzések, gondolatok érdemesek a fennmaradásra, a halhatatlanságra! Erre számomra legközvetlenebb példa a saját életem. Csodamód többször is előfordult, hogy olyan zene született meg bennem, amiről később kiderült, hogy évezredekkel korábban, sok ezer kilométer távolságban egy ősi nép zenéjében már egyszer megszülettek, alakot öltöttek. A „Vágtázó Halottkémek” zenekarnak írt számaim közül már háromról is kiderült, hogy létezik párjuk ősi népek kultúrájában: a szibériai szakáknál, az afganisztáni heráti kádis hunoknál, és Indonéziában.

Szabolcsi Bence szerint „a zenével mindig az ismeretlent vagy alig tudottat írjuk körül, mindig a messzeségbe akarunk kilépni önmagunkból. A látható-tapintható világ felett különös, bármikor felidézhető varázslatként terül ki a zene világa. A zene a világtörvény egy titkos részét fedi fel. Az emberi test és lélek összhangját a zene úgy teremti meg, hogy az embert közvetlen összefüggéseiből kiemelve a természeti világ, a vegetáció tagjává avatja. Énekelni és zenélni évezredeken át minden műveltségi fokon és minden körzetben azt jelenti, hogy varázsolni; elbűvölni, ráolvasni – cantare és incatare, chanter és enchanter. A zene révén mindig földöntúli hatalmakkal lépünk összeköttetésbe.” Ezek a zenében elénk lépő, érzékelhető földöntúli hatalmak írásunk (remélhetően maradandó) gondolatmenete szerint az elő-időben, a lélekidőben élő érzések, gondolatok."

Ha már a szemről is szó volt, akkor itt van "Isten szeme" a világűrből, a Hubble fotózta le:

...........................................................................................................................
A fogadó nevét illetően a szájhagyomány három változatot ismer. Mivel a klasszicista stílusú épület timpanonjában óriási szem (Isten szeme) volt látható, Istenszeme vendéglő néven csábította a gyönyörű vidékre a budai polgárokat. A második magyarázat szerint a fogadó felső szintjén lévő teraszról és a felette elterülő réttől kölcsönözte nevét, amit ma is Istenszeme-rétnek hívnak. Innét látni lehetett az egykori Pest és Buda városát is. A harmadik magyarázat szerint a hatalmas kertben található tengerszemre hasonlító tavacskáról, azaz az Istenszeme-tóról (az Isten szeméről) kaphatta nevét.
Haggenmacher Bertha Luisa (Dreher Jenő sörgyáros felesége) nem sokkal később a fővárosra bízta a nyaralót egy feltétellel: területén gyermekintézetet hozzanak létre. Így az épület Budapest székesfőváros birtokába került.
..............................................................................

„...amikor Narcissus meghalt, előjöttek az oreádok, az erdő tündérei, és látták, hogy a forrás édesvizű kis tava sós könnyek kelyhévé változott.
- Miért sírsz? - kérdezték az oreádok.
- Narcissus miatt - felelte a forrás.
- Ó, nem vagyunk meglepve, hogy gyászolod Narcissust - folytatták az oreádok. - Hiszen mi is mindannyian kábultan követtük őt, amerre csak járt az erdőben, de egyedül te csodálhattad meg a szépségét közelről.
- Hogyhogy, Narcissus szép volt?
- Ki tudná ezt nálad jobban? - döbbentek meg az oreádok. - Hiszen a te partodról hajolt a víztükröd fölé nap mint nap!
A forrás egy ideig hallgatott, majd így szólt:
- Narcissust siratom, de hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor fölém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem.” (Coelho: Az alkimista)

….
 



„Nemcsak az ember nézi a képet,
A kép is nézi az embert.”
(Hamvas Béla)
….








Isten a mi szemünkön keresztül tekint végtelen Önmagának arra a részére, ami általunk látható. (Szász Ilma)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A CSAPDÁBA EJTETT FÉNY

A lábmosás - Nagycsütörtöki felismerés

Szellő - Fény - Fátyol - zen meditáció nyitott szemmel